Rendszeresen tartunk ünnepek és jeles alkalmak előtt kézműves foglalkozásokat, hogy a gyermekek még mélyebben belemerülhessenek az ünnepi készülődésbe. Az alkalmak során gyermekeik nem csak alkotnak, hanem fejlesztik kézügyességüket és elsajátítanak különböző kreatív technikákat is. Mindezek mellett nyelvi órákon is részt vehetnek, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg az adott ünnep és kultúrkör szavaival és kifejezéseivel is.
A kézműves foglalkozások szórakoztatók és tanulságosak egyaránt, ahol az alkotás folyamata mellett az elkészült díszek, tárgyak és emlékek örömet és büszkeséget okoznak a kicsiknek. Legyen szó farsangról, húsvétról, Halloween-ről vagy karácsonyról, minden ünnepre készülünk egyedi és szórakoztató programokkal, hogy gyermekeik még inkább belevetődjenek az ünnepi készülődés varázsába. Az arc- és testfestéssel tovább fokozzuk a foglalkozások színes és vidám hangulatát, miközben segítünk nekik átélni az ünnepi varázslatot.
Legnagyobb örömünk a gyermekmosoly, amint büszkén mutatják be alkotásaikat vagy éppen új barátokat szereznek a közös alkotások során.
Szeretettel várunk minden kis alkotót!
Foglakozásaink során a gyermekek az adott ünnephez kapcsolódóan készíthetnek díszeket, tárgyakat és emlékeket, melyeket a foglalkozások végén haza is vihetnek.
Arc és-testfestéssel tesszük még izgalmasabbá foglalkozásainkat, hogy az ünnepi készülődést még élménydúsabbá tegyünk számukra.